Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kezdőbetűs lófajták

2010.04.10

Akhal-tekini

Közép-Ázsiából, a mai Oroszország, Türkmenisztán területéről Kép származik, aminek egyben címerállata is. A világ egyik legősibb fajtáinak egyike, Kr. e. 2400-ból is találtak akhal-tekini leleteket az egykori Perzsa Birodalom területén. A fajtát csak a 19. század végén kezdték ezen a néven emlegetni, a Türkmenisztán déli részén található Akhal-oázis és az ott élő teke nevű türkmén törzs után, akik évszázadokon keresztül tenyésztették a fajtát. Az ókorban igen nagyra becsülték, a harcokban igyekeztek minél többet zsákmányolni ebből a rendkívüli fajtából; az akhal-tekini ugyanis még az ottani szélsőséges sivatagi körülmények között is hatalmas távolságokat volt képes megtenni. Korabeli írások szerint tíz napon keresztül akár napi 150 km-t is lovagolhattak vele folyamatosan, amiért a „lovak agara”-ként is szokták emlegetni. Egyesek úgy vélik, hogy Nagy Sándor híres lova, Bukefalosz is ebbe a fajtába tartozhatott. Az arab telivér azonban fokozatosan kiszorította, és ma már csak néhány tiszta vérű fajta él, elsősorban Türkmenisztánban. Marmagassága 145–157 cm, vékony bőre alatt jól látszanak az erek. Szívós, mégis törékenynek tűnik: a far gyenge, a láb hosszú, kecses és izmos, a sörény ritka, az üstök pedig néha hiányzik. Nagy, értelmes szeme van, ami lehet mandulavágású is. A fül keskeny és hosszú; tüzes és akaratos ló. A szőrzet csillogó, leggyakrabban aranysárga és fakó.

Angol telivér

A telivér a leggyorsabb fajta a világon, igazi versenyló. Remek Kép adottságai révén versenyló-tenyésztésre is kiváló, ezen tulajdonságai miatt más fajtákkal való keresztezésre is alkalmas. A XVII. Században Angliában tenyésztették ki, arab lovak keresztezésével. Atlétikus alkatú ló, amely elsősorban nagy állóképességéről és bátorságáról ismert. Nem igazán alkalmas kezdőknek, mivel eléggé érzékeny fajta, feszültebb temperamentumuk miatt inkább gyakorlottabb lovasoknak ajánlott.

Arab telivér

Az arab telivér az egyik legősibb lófajta, egyesek szerint nincs is olyanKép fajta, amelynek ereiben ne folyna némi arab vér. Igen gyors és rendkívül szívós. Távlovaglásra és versenyzésre használják elsősorban. Az arab telivér közepes termetű: marmagassága 145–155 cm körüli. Bőre alatt az erei jól látszanak, csukafejű, azaz az orrhát homorú, szeme nagy és kifejező. Minden egységes színben előfordul, de leggyakrabban szürke. Ideális hobbiló, bár érzékenysége és tüzessége miatt nem kimondottan kezdőknek való.

Asztúr

A fajta Észak-Spanyolországból származik. Már a rómaiak is említést tettek erről a kis termetű póniról, amelyet asturconként emlegettek. A középkorban a franciák közkedvelt lova volt. Plinius (ókori író és természettudós, aki a Vezúv kitörésekor, i. e. 79-ben lelte halálát, amikor tudományos megfigyelések céljából, és hogy a bajba jutottakon segítsen, a tűzhányóhoz sietett, s a mérgező gázok megfojtották) is említést tesz róla, s leírja, hogy a ügetés helyett egy sajátos és a lovas számára nagyon kényelmes jármódban mozog, azonos oldalon egyszerre lépve a lábaival. Ez a jármód a poroszkálás, ami miatt a hölgyek kedvenc hátaslovává vált. A franciák haubini néven emlegették, s valószínűleg ebből alakult ki a hobbi ló kifejezés is. Egyesek szerint az asztúr a garrano póni (ami a kelta póni közvetlen leszármazottja) és a sorraia keresztezéséből jött létre, aminek nyugodt, kiegyensúlyozott természetét köszönheti. A fajta igen zord körülmények között élt, ami miatt majdnem a kihalás szélére került. Túlnyomó részben fekete és pej színben fordul elő, fehér jegyek nélkül. Marmagassága 114–124 cm.

Andalúz

Nevét Dél-Spanyolország déli tájegységéről, Andalúziáról kapta. EgyesekKép szerint a spanyolországi andalúz lovak is arab eredetűek, ez az elképzelés azonban tévesnek bizonyult. Az Ibériai-félszigeten talált, Kr.e. 4000 körül készült barlangrajzok tanúsága szerint már ebben az időben is lovagolták az itt élő lovakat, s valószínűleg ez volt az egyik olyan terület, ahol a lovak túlélhették az utolsó jégkorszakot. Ezek voltak a mai andalúz lovak ősei. Vannak, akik úgy vélik, hogy a sorraia póni leszármazottja; ezt a fajtát Portugália hegyei között ma is megtaláljuk. A melegvérű andalúz, úgy vélik, már Julius Caesar korában is nagy becsben állt, és ügyeltek rá, hogy tenyésztése során a tiszta vérvonalat megőrizzék. A világ számos uralkodóját lenyűgözte ez a nemes szépségű, bátor, intelligens ló: Caligula római császárról, Oroszlánszívű Richárdról, Nagy Frigyesről és Napóleonról tudjuk ezt. A középkorban is folyt a tenyésztése, ekkor a némasági fogadalmukról ismert karthauzi szerzetesrend tagjai foglalkoztak ezzel. Párhuzamosan több ménesük is létezett, de számukat megtizedelte az 1832-ben dúló járvány, amelyet alig néhány állat élt túl. Ennek a lónak kedves, jó természete van. Könnyen idomítható, szeret tanulni és nagy a munkakedve. Hosszú, dús sörénye van, nagy, értelmet sugárzó szeme és viszonylag kis füle. Általában díjlóként, ugrólóként és cirkuszi lóként használják. Ügetése akciós: térdét magasra emeli, vágtája nyugodt és lapos. Hivatalos elnevezése „tisztavérű spanyol fajta” (spanyolul: pura raza española), hogy ne lehessen összetéveszteni az Andalúzia területén élő többi, nem tiszta tenyésztésű lóval, amelyet pontatlanul és összefoglalóan ugyancsak andalúznak hívnak.

Anglo-arab

Kép Versenyló és vadászatokra használt lófajta Európában.Az arab és a telivé keresztezéséből alakították elő a tenyésztők, számos országban az akadályversenyeken és a gyorsasági versenyeken csak ilyen lovakat lovagolnak.Magas ló, a tiszta szőrszínek jellemzik.Jelleme is lkalmassá teszik a sokrétű használatra: bátor, ugyanakkor jó lelkű ez a ló.