Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


M kezdőbetűs lófajták

2010.04.10

Morgan

A fajta az alapító mén, Figure tulajdonosáról, Justin Morganről kapta a nevét. Az első morganeket igáslóként használták, majd amikor Amerikában kezdett elterjedni az ügetősport, ezen a területen tűntek fel. A morgan idővel egyre népszerűbb és egyre drágább fajtává vált, hiszen már nemcsak ügetésre és igavonásra, de hobbilóként is használták. A mai morganek sokoldalú lovak, amelyek kitartásukról és nyugodt vérmérsékletükről ismertek. Kiegyensúlyozott természetük miatt lovasterápiára is kiválóan használhatók. Marmagasságuk átlagosan 145–160 cm. Színük többnyire pej, gesztenyepej és fekete, de létezik belőlük pejderes, palomino és aranyderes is.

Musztáng

Kép A 16. században az amerikai kontinensre érkező spanyol hódítók arab, berber, andalúz fajtájú lovaikat is magukkal vitték az Újvilágba. Csak a legszívósabb egyedek élték túl a hosszú és veszélyes hajóutat, akik későbbi utódaikba is átörökítették jó tulajdonságaikat. Az őslakosok azelőtt nem találkoztak hasonló élőlénnyel, ezért eleinte nagy kutyaként emlegették a spanyolok lovait. A hódítók az indiánok ellen vívott csatákban is használták a lovakat. A harcokban gazdátlanná vált állatok elkóboroltak, s a vadonban leltek menedéket. Edzettségüknek és ellenálló képességüknek hála sokan életben maradtak. Az elvadult állatok ménesekbe verődtek (így a ragadozók elől is sikeresebben tudtak menekülni), s szaporodni kezdtek. Az indiánok a mesteño: „vad”, „kóbor” nevet adták ezeknek lovaknak; ebből alakult ki a musztáng elnevezés. Eleinte csak a húsuk miatt vadásztak rájuk, de később felismerték a lovaglás előnyeit, így élve szerették volna befogni őket, de ez nem volt könnyű. Egyszerűbb volt ellopni a szelídebb egyedeket a spanyoloktól. Egyedszámuk az évszázadok során több milliósra duzzadt. A 20. század elején azonban a farmerek vadászni kezdtek rájuk, mivel a vadlovak lelegelték a füvet, és megitták a vizet a marhacsordáik elől. Az ’50-es években még nagyobb méretekben irtották a musztángokat: helikopterekről lőtték ki őket. Csak a ’70-es években született törvény a musztángok védelméről, aminek következtében ismét növekedni kezdett a számuk. Nem lehet egységes jellemzést adni a musztángokról, mivel megjelenésük attól függ, melyik vérvonal a hangsúlyosabb. Vannak, amelyek telivéres, mások sportóra emlékeztető jegyeket mutatnak. Marmagasságuk 140–150 cm körüli.

Miniatűr ló

Kép A miniatűr vagy törpelovak legszembetűnőbb tulajdonsága a méretük: marmagasságuk nem több 86–97 cm-nél. Bár még a legapróbb póniknál is kisebbek, mégsem póniknak tekintik; estfelépítésük alapján a lovakhoz sorolják őket. Az elnevezés tulajdonképpen gyűjtőfogalom, többféle küllemű és sokféle származású egyedet és vonalat is ezzel a névvel illetnek. Pl. a falabella, amelyet egy argentin tenyésztő tenyésztett ki, ugyancsak a miniatűr lovak csoportjába tartozik, de dél-afrikai miniatűr lovak is léteznek. Meglehetősen szívós fajta, a 25-35 éves kort is elérhetik, sokkal tovább élnek, mint a nagy lovak. A valaha élt legidősebb példány, Angel, több mint 50 éves volt, amikor elpusztult, Thumbelina, a legeslegapróbb miniatűr ló marmagassága pedig kifejlett korában sem haladta meg a 43 cm-t és alig volt 27 kg. Nagyon barátságos és együttműködő, gyakran használják sérült emberek segítőtársaként, úgy, mint ahogyan a vakvezető kutyákat.

Mérens póni

Kép A franciaországi mérens (ejtsd: méran) póni arról a területről kapta a nevét, ahol őshonos: az ország déli határán húzódó hegyvonulat, a Pireneusok keleti peremén megbújó hegyi faluról, Mérens-ról, Andorra közelében. Ezek a fekete pónik feltűnően hasonlítanak a Niaux-i barlang falán talált festmények lóábrázolásaihoz. Igen ősi fajtáról van szó, amelynek egyedei nagyon hasonlítanak egymásra, valószínűleg azért, mert hosszú ideig egyetlen más fajtával sem kerültek kapcsolatba. A kiegyensúlyozott, biztos léptű hegyi pónit elsősorban a gazdaságokban, a földeken hasznosították, de a középkorban a katonaság is nagy hasznát vette, és még Napóleon lovassága is mérens pónikat használt az oroszok elleni hadjáratban. A franciaországi tenyésztők egész évben a szabad ég alatt tartják a pónikat, ahogyan természetes körülmények között is élnének. Különösen szívós és ellenálló. A csikók tavasszal születnek, amikor még hó födi a tájat. Júniusban felviszik a gazdák a pónikat a magas hegyekbe, és teljesen szabadon engedik őket. Ez az életmód teszi a mérens pónit olyan kiegyensúlyozottá, a természetének megfelelő tartási körülmények miatt maradhatott ennyire szilárd és nyugodt állat. Manapság egyre többet visznek belőlük Olaszországba, Hollandiába, Németországba és Tunéziába. Marmagassága 135–150 cm. Testén ritkán fordulnak elő fehér jegyek; szőrzete télen rozsdabarnássá válik. Homlokát és személt dús üstök védi az időjárás viszontagságaitól. Megjelenésében hasonlít a fell pónira és a nagyobb testű fríz lóra.